Kedves Napló!
Vonatunk hajnali egy után pár perccel indult az állomásról, így 11 után el is indultunk, a megbeszélthez képest meglepően pontosan. Az állomáson, kis várakozás után, hamar megtaláltuk a roppant hosszú vonatot, és a mi helyünket is.
Плацкарт (platzkart). A vagonban csak fekvőhelyek vannak, egy légtérben… annak minden kényelmetlenségével. Szagok, hangok, szűk hely… Az elrendezés úgy néz ki, hogy az egyik oldalon kettő-kettő van egymással szemben (kettő egymás felett), merőlegesen a közlekedőre, köztük asztalka, a „folyosó” túloldalán, azzal párhuzamosan pedig újabb kettő egymás felett, melyekből az alsó átalakítható két ülésre és egy asztalra. Tehát elég szorosan voltunk, arról szó sem lehetett, hogy kinyújtsam a lábam. Kényelmetlen, kellemetlen, de mégis hangulatos, ahogy egyikünk fogalmazott, „hozzátartozott az egészhez”. Én személy szerint jól aludtam, az érkezés előtt egy órával ébredtem, körülbelül nyolckor.
Nem panaszkodásból, de még egy kis rossz. A mosdó természetesen borzalmas volt, mint általában a vonaton, de megint előugrott Fábry úr meséje. A mosdókagyló ugyanis első ránézésre a szokásos volt, de ha mind az ülőkét és a fedő felhajtjuk, a csupasz kagylón ki van jelölve a lábak helye, hogy akinek úgy tetszik, „rákuporodjon, mint annak előtte”.
És végre megérkeztünk, összeszedtük cuccot, és indultunk a szállás után, majd… Majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése