Kedves Napló!
Szombati napunk nagy részét újra a városon kívül töltöttük, a romantikus és a még Szentpétervár mellett is óhangulatú cári kisvárosban, Carszkoje Szeloban (Царское Село).
A város tagadhatatlanul megérdemelne egy hosszú beszámolót történetéről, neveiről, mi minden történt ott, mi minden miatt fontos, ám kellő ismeretek hiányában ettől eltekintenék, szorítkoznék inkább csak a személyes oldalára. Tehát ugye elég fáradt volt a csapat azon része, mely este tovább itta magába Pétervár éjszakáját, így a csapatnak is tagadhatatlanul szét kellett válnia, és kivételesen aznap én voltam az egyik leglassabb. Nem terveztünk, és végül nem is csináltunk semmi komolykodósat, nem rohantunk múzeumból múzeumba, nem kutattuk az útikönyvben, mit nem szabad kihagyni; egyszerűen bementünk előbb a nyaraló palota hatalmas kertjébe, majd magába az épületbe is. Rengetegen sétáltak, és igen mulatságos volt, ahogy egynéhányan koszorút fontak fejükre az őszi falevelekből, és mint hippi-nimfák/faunok járták az ösvényeket. Ez a park amúgy tényleg megint szép volt, ligetes, egy nagy tóval, több kisebb patakkal, szobrokkal, hidakkal, sok-sok érdekességgel. Viszont alig bírtuk kerülgetni a fényképezkedő boldogtalanokat, akarom mondani házasulókat. Viszont el kell ismerni, valóban jó terep erre a célra.
A palotára már nem volt annyi erőnk, hogy figyelmesen végighallgassuk az idegenvezetést, mindenki a maga tempójában átsétált a termeken, melyek természetesen impozánsak és díszesek voltak. Eztán haza indultunk, busszal, ahogy jöttünk. Ezzel kapcsolatban az volt érdekes, hogy nem az utazás elején kellett fizetni, hanem a leszállásnál, kifizetve a két város közti táv fix tarifáját, attól függetlenül, hol szálltál fel/le.
És végül vissza a szállásra pihenni, ugyanis jött a kirándulás egyik fő attrakciója, amiről hamarosan írok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése