Kedves Napló!
Pétervári utunk egyik legszebb emléke az éjszakai hajóút a felnyíló hidak alatt. Éjjel háromnegyed egykor indultunk, a hajó bizony tele volt vendégekkel. Ki a vízre, kis körözés, majd valamikor fél egy körül megálltunk az első híd előtt. Hamarosan, mint két tenyér, a hídtest két része az égbe emelkedett. Nem csak mi csodáltuk, a parton rengeteg ember várakozott, fényképezett és szemlélt, majd vándorolt egyik hídtól a másikig. Ahogy mi is, kis turistahajók apró flottája szelte együtt a habokat.
Természetesen a város megint gyönyörű volt, fények, épületek, hangulatok… Megkerültük a Péter-Pál erődöt, elhaladva egy nyúl szobor mellett, melyet ha az ember eltalál egy érmével, akkor teljesül a kívánsága – állítólag. Eztán az Auróra felé úsztunk, a nagy múltú hadihajót megtekintve. Ami mégis talán a legjobb volt, hogy ne csak látványosságnak tűnjön az egész procedúra, amikor egyszer oldalra pillantva nem egy városnéző csónakot, hanem egy nagyobb tankhajót láttunk, éjszakai munkaútját járva a Néván.
Visszafele az egyik híd már újra összezárva volt: megkönnyítendő az éjszakai közlekedést, hisz eléggé megbéníthatja a várost, ha hajnalban nem lehet átjutni a folyón. Így egynémely hidat az éjszaka még egyszer egy negyedórára átjárhatóvá tesznek.
Közben persze eleredt kicsit az eső, de különösebben nem aggasztott minket, az egész kárpótolt a kis hidegért – na jó, a folyón elég hideg volt. Viszont volt takaró bőven, ami sokat segített. Persze kiszállásnál azért már örültünk, hogy irány a meleg szállás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése