Kedves Napló!
Szombaton nemcsak, hogy végre kimozdultunk, de magunk mögött is hagytuk Moszkvát egy pár órára. Elmentünk a Jaroszlavszkij pályaudvarra, és vettünk jegyet az itteni HÉVre (електропоезд/електричка) Szergejev Paszadba, egy körülbelül 75 kilométerre fekvő településre, az Arany Gyűrű (a fővárostól északkeletre fekvő néhány, kulturálisan és történetileg jelentős kisvárosok közös megnevezése) egyik városába.
Itt található Szentháromság kolostor, melyet az 1300-as években egy szerzetes alapított. Persze mai alakját csak hosszú évszázadok viharai és cári adományok és hálák során érte el. Nagyon jó volt végre egy kicsit más orosz levegőt szívni, már az utazás maga is örömet szerzett, melyet csak tetéztek az állomások között váltakozó spontán termékbemutatók, árusok (univerzális törlőszivacs, igazolványtokok, fésűk, lámpák, stb), egynéhány kéregető, és egy kántáló bácsi – ez utóbbit, visszafele, már csak félálomban hallottam. Rövid séta az új helyen, mely során megtaláltuk, merre tovább, mely nem volt nehéz a már távolról büszkén magasodó kupoláknak hála.
Persze, szombat lévén, az élményre is volt egy kis hatással, hogy sok volt a turista (persze mi magunk is azok volnánk), ám ezt mégis árnyalta, vagyis inkább fényesítette, hogy legalább a fele nem „kulturéhes” fényképezkedő volt, hanem hívő idelátogatók – a zarándok talán erős kifejezés lenne. Belül pedig mintha egy középkori hangulatú igazán kis városban sétáltunk volna. Utcácskák, összenövő terek, kisebb-nagyobb templomokkal, egy szent vizű kút, középen pedig uralkodó, hatalmas székesegyház. Először körbesétálgattunk, turisták, látogatók, és szakállas, erőstekintetű szerzetesek között. Ezután tértünk be az említett központi építménybe. Nagy magasságok, mellettük szűknek tűnő, mégis tágas terek; fényképező, táblákat olvasgató emberek, szentek szarkofágjai előtt meghajló, keresztet vető, majd azt megcsókoló hívők, játszó gyerekek – s ezt a változatosságot nem találtam zavarónak, mintha mindennek meg lett volna itt a helye. Mellettem a csúszós padló okozta örömöket élték a 10 év körüli fiúk, előttem egy könnyes szemű, szép, szelíd arcú nő sétált kendővel a fején, mögöttem az idegen vezető mesélt angol, orosz, német, vagy éppen kínai nyelven. Alul ikonok, gyertyák, szentek sírjai, melyeket meredeken világította meg a koradélutáni fény, feljebb végtelenbe vesző freskók, számomra csak sejthető jelenetekkel, az oltárnál pedig szentek sorokban figyelő tömege, több méter magasan. Nehéz volt szabadulni az élménytől, és utána még jó ideig csendesebben folytattuk utunkat, mely lassan a vége felé, de legalábbis visszaúthoz közeledett.
Szép ez az Oroszország. Mielőtt elindultam, mondtak mindent. Szörnyű, tömeg; rendes emberek, de borzalmas viszonyok, amit utálni fogok; fantasztikus élmény. Természetesen mindnek igaza lehet részben, de ez az amit nem nagyon hangoztattak, hogy lesz tán rossz is, de ugyanúgy jó is. Sőt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése