Templomok városa
Kedves Napló!
Tegnap megint kimozdultunk, miután a csütörtöki napot teljes egészében a koliban töltöttük (annyi kivétellel, hogy voltunk boltban), és mondhatom, piszkosul megérte.
Már Ukrajnában átutazóban nagyon tetszettek a vonatablakból látható templomok. Még nem jártam ezen a vidéken, és az Erdélyben látott ortodox templomok is különböznek azoktól, melyek vonat utunk kísérték. Mind olyan volt, külalakját tekintve, mint az otthoni bazilikák, csak nyilván kisebb. Hazánk (és a nyugat) csúcsos tornyait ott kupolák helyettesítik, s így, a megszokás miatt, gyakran csodálkoztam, hogy adott kis falu, melyen keresztülsuhantunk, milyen nagy és díszes szakrális építménnyel büszkélkedhet. Aztán a második, harmadik után ismertem fel, hogy ezek nem is olyan nagyok, és az említett, nyugati mintájúak hiányában bizonyára ezek a „kis falusi szentélyek”.
Tehát elmetróztunk a belvárosba, hogy sétáljunk egyet a Moszkva folyó partján, és leszálltunk Китай город (Kitaj gorod) városrészben. Innen, szétválva kis csoportokba, gyalog indultunk tovább. Sétánkat pedig szebbnél szebb templomok kísérték. Valóban gyönyörűek voltak, egyik a másik után, s nem akárhova vezettek minket. Egyik épület mögött ismerős, színekben pompázó kupolák tűntek fel. Igen, végre odaértünk a Vörös térre, és a Vaszilij Blazsennij székesegyház lábához. Miután túlestünk az első kis sokkon, fényképeztünk kicsit, és úgy döntöttünk, hogy az igazán kedvesen kedvező diákbelépő nem pénz ezért az élményért, és mondhatom, nem is volt az. Ismerőseim tudják, nem vagyok mélyen vallásos, de azok a falak engem is meghatottak. Nem hajós elrendezésű, nagy csarnok, hanem több, összeépített kápolna, labirintusszerű elrendezésben. Feledhetetlen élmény, melyben remélem még lesz részem. A háttérzaj sem zavarta azt a csendet, mely megérintette a belépőt (a bunkó módon mobilozó csávó viszont igen), s egészen különös élmény volt. Először arra gondoltam, hogy talán az a bizonyos nagyobb erő szelleme az, amelyet érezni. Azonban azt hiszem, ezt csak a természet egyedi helyei tudják sugározni, mesterséges építmény nem. Így azt kell gondolnom, hogy a bent járt emberek (évszázadoktól független) áhítata az, mely a falak közt, a több tíz méter magas kupolák közt rekedt.
Ezután még sétálgattunk kicsit, és betértünk egy újabb templomba, ahol épp miséztek. Első zavaromat legyőzve, hogy nem zavarunk-e, hátul maradva picit körbenéztünk (az épület elrendezése ezt engedte) és hallgattuk a szertartást. Ha megható volt a múlt emléke, még inkább az volt az élő hit. Persze, ez talán furcsán hangzik, hisz ezzel otthon is, katolikus, protestáns templomokban is találkozni – valószínűleg egyszerűen idegensége miatt fogott így meg.
Ha tehát nem is mély gondolatok közt, de csendes hangulatban fejeztük be utunkat, melyhez személyesen az az emlék is hozzájárult, hogy nagyapám görög katolikus volt, mely ugye nem azonos az ortodoxiával, de liturgikus hagyományaiban rá vezethető vissza. S bár nem tudom, ő mennyire volt vallásos, már az, hogy erről ő jutott eszembe, más fénybe öltöztette a délutánt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése