Magyar vándor 2. – Az orosz küldetés
Kedves Napló!
Nem volt egyszerű a mai nap… Ma volt a mostanában érkezetteknek szervezett városnéző kirándulás, idegenvezetéssel, busszal, ahogy kell. Először a forgalommal kellett megküzdenünk, ami Moszkvában nem kicsi (ellenben nagy). Első állomásunk egy, a városra meglehetősen jó kilátással bíró helyen volt, sok szuvenír árussal, és a fölénk magasodó Lomonoszov egyetem figyelő tekintetével. Itt kb. 15 percet állhattunk, és mentünk tovább a Park Pobedihez (Győzelem parkja), benne rengeteg háborús emlékkel, és a nem kicsi emlékművel. Szóval, szerény orosztudásunk annyihoz volt elég, hogy megértsük, 1.45-kor indulunk tovább, tehát van bő két óránk. El is indultunk, nézelődtünk, fényképezgettünk. A parkon belül volt ez a hatalmas háborús múzeum, előtte pedig egy nagy(on nagy) kör alakú tér, közepén egy obeliszkkel, annak oldalán pedig második világháborús helyszínek nevei és alakok. Ez előtt a tér előtt volt egy másik, hosszabban elnyúló, bal oldalán egymás után, lépcsőzetesen szökőkutak. Emellett volt egy kis, de annál lenyűgözőbb templom, főleg belülről. Meg sem kísérlem szavakba önteni, egyrészt fáradt vagyok hozzá, másrészt hamarosan úgy is töltök majd fel képeket. Szóval lassan kezdtünk visszaérni a megbeszélt helyre, de ott: nem volt senki, sem busz, sem más ismerős. Már amúgy is kezdett gyanús lenni, hogy nem látjuk a többieket, hisz az intézetből majd száz fő indult el. Mint később kiderült, az az 1.45 valójában 11.45 lett volna… Sebaj, együtt vagyunk, okosak vagyunk, de legalábbis bátrak, induljunk, s ekkor jött: Magyar vándor 2. – Az orosz küldetés, a hét magyar keresi a többieket.
Szóval irány a metró, folytassuk a városnézést a magunk módján. Elmentünk először az Arbatszkajara, ahonnan indul a régi, illetve az új Arbat. Ez a két utca a pesti Váci utca moszkvai megfelelője, szóval nem nyűgözött le nagyon a dolog; a régi olyan, mint említett honi testvére, az új pedig egy forgalmas út, sok plázával és bevásárlóközponttal kísérve. Ezután átvánszorogtunk a Kremlhez, ahova azonban nem mentünk be, egyrészt az ijesztő sor miatt, másrészt mert most nem kívántunk erre költeni, remélve, hogy az intézettel jövünk még erre – heti egy alkalommal, csütörtökönként ugyanis kiránduló napot szerveznek. Mire ideértünk viszont rendesen el is fáradtunk, a lelkesedés is alábbhagyott, pláne, hogy a csoportnak, bizonyára összeszokottság hiányában, más-más a tempója, és ez kit jobban, kit kevésbé, megviselt. Az én kitartásomat is Moszkva egy olyan tulajdonsága mentette meg, mely miatt szerelmes is lettem a városba: nemcsak, hogy itt láthatóan nem tilos az utcán alkoholt fogyasztani, de a tisztességesebb utcai, kis standokon lehet kapni csapolt sört. Москва, я люблю тебя... (Moszkva, szeretlek…)
Hazaérve megkérdeztük lengyel lakótársunk, Mirakot, aki szintén részt vett a kiránduláson, mikor értek haza, s a mi kb. 6-os érkezésünkhöz képest három órával korábban. Tehát végül hasonlóan jártunk, mint eleink 1100 évvel ezelőtt, kergetve embereiket, akik náluk sokkal hamarabb értek haza…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése