Újra gólya

Újra gólya

Kedves Napló!

Megvolt az első nap a suliban. Be kell valljam, nem vártam. Egyrészt mert kicsit tartottam tőle, másrészt mert elég kényelmes volt a könnyű semmittevés. És bizony reggel sem volt könnyű időben kelni, pláne hogy figyelembe kellett venni, immáron öten osztozunk a fürdőszobában, amire ha nem figyelünk, könnyen késésbe torkollhat.

Első óra, többeknek is. Értem ezalatt, hogy akivel az óránk volt (a huszadik század orosz irodalmának első fele), neki szintén ez volt az első tanítása. Csupa gólya, akik ijedten néztek egymásra, tanári asztalon innen és túl. Ellenben nagyon kedves volt, erősen emlékeztetett egyik pesti tanárnőmre, vélhetően ő is ilyen lehetett kezdő korában. Szegény nagyon zavarba lehetett, mert rengeteg kérdésére volt zavart csend a válasz, és mint utóbb megtudtuk, attól félt, hogy ennyire nem érdekel minket az óra. Ez természetesen nem (teljesen) így volt, csupán hol értettük mit mond, hol nem. Mindenesetre elég hosszú másfél óra volt, még úgy is, hogy végigkérdezgetett minket, mi a kedvenc korszakunk, ki a kedvenc írónk az orosz irodalomból, miért, és mi szerettette meg velünk az olvasást. Végül pedig egy viszonylag barátságos, de ismerjük be, nyelvtudásunk szintje miatt mégis kényelmetlen olvasmány listát adott.

Tíz perc szünet után pedig a nyelvgyakorlat első órája következett, nagyon kedves, ám roppant feminista tanárunkkal. Aranyos kis ismerkedés után egy orosz szövegecskét futottunk végig az orosz konyháról, meglehetősen könnyű nyelvezettel (persze nekem így is adódtak gondok). Az óra dupla óra, azaz négyszeres, tehát kétszer másfélóra. Közben tartottuk az ebédszünetet. Itt, az intézetben fél tíztől kezdődik az első óra, tizenegyig, eztán tíz perc szünet, mely tizenkettő negyvenig tart a következő. Ilyenkor jön a negyven perc szünet, hogy utolsó óránkat három előtt tíz perccel fejezzük be. Utolsó, a mai nap, de holnap például fél ötkor végzünk – ha azt mondom, alig várom, bizonyára érezhető benn a kicsit direkt szarkazmus.

Tehát mai utolsó órák vége felé átnéztünk a könyvtárba, hogy átvegyük kölcsönzött tankönyveinket (Перспектива 2-3 - Perszpektiva 2-3). Sokat még nem forgattam, meglehetősen barátságosnak tűnnek, meglátjuk. Sokat nem mondhatok, sem arról, hogy sikerült-e lendületbe jönni, sem arról, hogy jó lesz-e, avagy nem; ez úgyis a jövő emléke lesz…